– Amikor az érsek úr kinevezett az egyetemi lelkészségre és először ebédeltem a menzán, kifelé jövet láttam, hogy ott áll a kantinban egy rendes kávégép. Ebéd után szeretek kávézni, de hamar kiderült számomra, hogy csak különleges alkalmakkor használják a bárpultot és a gépet. Az utóbbi időben azt tapasztaltuk, hogy nagyon kevesen térnek be spontán módon a lelkészségre hozzánk, ezért megpróbálunk olyan eseményeken részt venni, ahol általában a fiatalok is jelen vannak. A Miskolci Egyetemi Napokra például mindig kitelepülünk sátorral és a Nyílt Napokon is rendszeresen megjelenünk. Mivel magam is szeretek kávézni és kávét főzni, ezért merült föl bennem, hogy mi lenne, ha a Gasztroműhelyben elindítanánk a „Lelkész a kávégép mögött” című programot – mesélte Máté atya.
Az egyetemi étterem vezetősége örömmel üdvözölte és támogatta az ötletet.
– Már tavaly elkezdtem egyeztetni a kantin működtetőivel, hogy lehetne-e ott egy ilyen kezdeményezést indítani és az elejétől fogva eléggé pozitív visszajelzéseket kaptam. Aztán ügyvezetőváltás történt Marsalkó Zsanett személyében és aggódtam, hogy elölről kell kezdenem az egészet. Viszont Zsanett segítségével sikerült most szeptemberben elindítanunk a programot, amihez a pulton és a gépeken kívül ingyen kávét is kapunk adományban és mindezért nagyon hálásak vagyunk. Még csak pár alkalommal voltunk ott, de már kapcsolódott hozzánk olyan fiatal, akivel az ebédlőben ismerkedtem meg – osztotta meg az atya. A kedd és szerda délelőtt 11-től 14 óráig tartó kávézós beszélgetéseken nemcsak a római katolikus, de a többi felekezet képviselőivel is találkozhatnak az érdeklődők.
– Szeretnénk emberközelibbek lenni, mert ismeretlenül nehéz átlépni a küszöböt, ami ahhoz kell, hogy valaki a kérdéseivel, problémáival keressen föl minket – fűzte hozzá Taracközi Gerzson református egyetemi lelkész. Ez egy olyan alkalom, ahová elsősorban a kávé miatt jönnek az emberek és a közös sziesztázás mentén indulnak el a beszélgetések. Ilyenkor esetleg már jobban rá tudunk kérdezni arra, hogyan mennek valakinek a dolgai és milyennek találja a lelkészséget, ami számunkra is fontos visszajelzés. Aztán egy következő alkalommal talán a közösségi alkalmainkra is invitálhatjuk a beszélgetőpartnert – mondta.
– Az állandó programjaink, ahová az egyetemistákat várjuk, a szerda esték. Itt együtt énekelünk, beszélgetünk a Biblia kapcsán és szeretetvendégséget tartunk. Korábban a különböző felekezeteknek más-más alkalmai voltak, így jött létre a Fészek nevű református közösség is. Viszont a fiatalok általában nem törődnek azzal, hogy hivatalosan hová tartoznak, hanem oda mennek, ahol lelki táplálékot és befogadást tapasztalnak, ezért idővel ökumenikussá váltunk.
Rendelkezésre áll a beszélgetős szobánk is, ahol egyeztetés után bárkit szívesen fogadunk. Vasárnaponként istentiszteleteket tartunk magyar és angol nyelven, illetve angol nyelvű szentmisét az itt tanuló, nem magyar anyanyelvű diákok számára – zárta a református lelkész.
ÉM- DA
2018. 10. 29.