Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" használunk honlapunkon. Az oldal használatával Ön beleegyezik a "sütik" használatába.

Lillafüredi keresztút: Jézus szavain elmélkedtek

2018. március 26.
Cimkék:fáklyáskeresztút, lillafüred, lelkészség
Idén is megrendezte a Miskolci Ökumenikus Egyetemi Lelkészség Húsvét előtt a lillafüredi keresztutat. A kálváriaösvényen ezúttal is a sziklába vájt stációk előtt elmélkedtek, imádkoztak a hívek.

A programot ebben az évben is Mészáros Judit, azaz Ráhel nővér koordinálta. Mint portálunknak elmondta, 2003-ban alakult meg a Miskolci Ökumenikus Egyetemi Lelkészség, ahol négy egyház képviselői teljesítenek szolgálatot. Ennek az ökumenének a jegyében szervezik meg minden évben, Húsvét előtt a keresztutat. - Meghívjuk az egyetem oktatóit, dolgozóit és hallgatóit, emellett természetesen nyitottak vagyunk mások felé is. Szívesen látjuk a prgramon mindazokat a szervezeteket, amelyekkel az utóbbi időben jó kapcsolatot alakítottunk ki. Ilyen például a Mindszenti templomhoz tartozó közösség vagy a Táptalaj közösség - tette hozzá a nővér.

Mindkét szervezet képviselői tartotta néhány perces elmélkedést a hétfői programon. Ráhel nővér elmondása szerint, Húsvét előtt mindig Jézus hét utolsó szaváról elmélkednek, mindazok, akik elmennek a keresztútra. – Töretlenül szeretjük ezt a programot. Változó, hogy mennyien vagyunk, ez természetesen függ az időjárástól is. Az elmúlt évek során, hála Istennek, csak egyszer kellett lemondanunk róla, mert akkor a hótól bejárhatatlan volt a út - mondta el Ráhel nővér.

Galéria >>

minap.hu

2018. március 26

 

https://arhiv.minap.hu/cikkek/lillafuredi-keresztut-jezus-szavain-elmelkedtek