Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" használunk honlapunkon. Az oldal használatával Ön beleegyezik a "sütik" használatába.

Évnyitó egyetemi istentisztelet és „Szólj be a papnak” Miskolcon

2017. október 2.
Miskolc – A Miskolci Ökumenikus Egyetemi Lelkészség (MÖEL) már a tanév első hetében programokat szervez az egyetem hallgatóinak. Az országban ritka, hogy egy egyetemi lelkészség ökumenikusan, a célokat, programokat közösen megfogalmazva, a szolgálatot napi szinten, különféle felekezetű lelkészek között megosztva végzi. A lelkészek heti-kétheti egyeztetéseket tartva, közeli munkatársakként végzik a különféle szolgálataikat.

Az egyetemi lelkészségen a római katolikus egyház részéről Skublics Máté lelkipásztor, Mészáros Judit Ráhel nővér vesz részt, a görögkatolikus egyházat Makkai László lelkész, az evangélikus egyházat Gerlai Pál tokaji lelkész képviseli, a református egyetemi lelkész feladatait október 1-től Taracközi Gerzson és felesége, Taracköziné Nemes Mónika látják el, akik több éves kárpátaljai szolgálat után térnek vissza Miskolcra.

Szeptember 13-án, az egyetemi szemeszter első napjaiban Hodász András katolikus káplánt hívtuk meg, s vele kezdtünk neki az évnek. Az egyetemi lelkészségen közös ötletelésbe is bevontuk a vendéget, aki egy éve az ELTE ITK egyetemi lelkésze. Este a Miskolci Egyetem III. előadójában egy közel telt házas előadást hallhattunk Andrástól Ki vagyok én? címmel. Az előadás az önismereti kérdések felől az Isten-ismeret felé haladt, ezután a hallgatóság kérdéseket tehetett fel, amely a reformáció és a katolikus vallás egymáshoz való viszonyát is érintette, lévén, hogy a jelenlévők egy hányada protestáns volt. Az evangélikus lelkész kérdésfelvetése után méltatta Luther Magnificat kommentárját, és ennek kapcsán komoly teológiai fejtegetéseket is hallhattunk a megváltás témakörében. Érdekes volt látni, hogy a római katolikus és evangélikus álláspontok nem feltétlenül ellenséges barikádok mögött húzódnak.

Az hallgatóság, köztük az egyetemi gyülekezet különböző felekezetű tagjai ezután a Miskolci Egyetem Rockwell klubjába vonultak át, ahol az országban máshol (Debrecen, Budapest) már nagy népszerűségnek örvendő „Szólj be a papnak” programot szervezte meg a MÖEL, Miskolcon első alkalommal. Az est moderátora Ráhel nővér volt, katolikus részről Hodász András és Skublics Máté válaszolt a kérdésekre (de volt olyan kérdés, amelyre a szintén jelenlévő Lóczi Tamás, a miskolci Fráter Gimnázium igazgatója válaszolt), a protestáns válaszadó pedig Gerlai Pál egyetemi lelkész volt. A klubban javarészt az egyházat és a lelkészeket jól ismerő társaság gyűlt össze, hogy egy kicsit kikapcsolódva, laza formában, de mégis Krisztus ügyéért felelősséget vállalva a kereszténység és az egyház jövőjéről, a lelkészi, egyházi szolgálat különféle aspektusaival kapcsolatban tegyen fel kérdéseket és kapjon válaszokat. A program sikerét jól mutatja, hogy az ülőhelyek a klubban megteltek, és két órán keresztül záporoztak a kérdések a színpadon felállított asztalnál helyet foglaló lelkészekhez. Az estről a Facebookon keresztül élő közvetítés is elérhető volt, melynek nézői szintén feltehettek kérdéseket, amikre választ kaptak.

Szeptember 25-én istentisztelettel is megnyitottuk az évet, amelyet a tanév elején már hagyományosnak tekinthető módon a miskolci református deszkatemplomban tartottunk meg. Az egyetemi lelkészek végezték a liturgiai szolgálatot. Mivel ebben az évben a reformátusokon volt a sor, ifjabb Csomós József református lelkész vállalta a feladatot. A Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének kórusa énekelt az ökumenikus liturgiába illeszkedő kórusműveket. Az istentiszteletet követően szeretetvendégségre került sor, melyet az egyetemi lelkészség évek óta működő református közössége, a Fészek készített elő. A tanév során sok érdekesnek ígérkező programmal folytatja az egyetemi lelkészség a szolgálatot. Októberben a reformációhoz kapcsolódva egy vitabeszélgetést tervezünk, ismét a RockWell Klubban, Luther és Kálvin idézetekkel, és a reformáció főszereplőinek a hagyományostól eltérő bemutatásával.

 

Szöveg és fotó: Gerlai Pál
https://www.evangelikus.hu/evnyito-egyetemi-istentisztelet-es-szolj-be-a-papnak