Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" használunk honlapunkon. Az oldal használatával Ön beleegyezik a "sütik" használatába.
Miskolc – A Miskolci Egyetemen immáron 13 éve működik az Egyetemi Lelkészség. Ökumenikus mini-intézmény lévén, négy felekezet (római és görög katolikus, református és evangélikus) munkáját fogja össze. Az önállóság fenntartása mellett minden közösen végezhető tevékenységet együtt szerveznek a lelkészek.
Ha a Tokaj és Környéke Evangélikus Egyházközség istentiszteleti helyeit végig szeretnénk járni, akkor közel kétszázötven kilométert kellene megtennünk, hogy mindegyiket érintsük; de olyan községekben is élnek evangélikusok, ahol helyben nincs istentisztelet. „Ennél szórványabb területet nem láttam” – fogalmaz az aszódi származású, 2016 augusztusa óta Tokajban és környékén szolgáló lelkész, Gerlai Pál, aki már régóta ismeri a Zempléni-hegység vidékét.
Meghívó Évnyitó Ökumenikus Istentiszteletre.
A Miskolci Ökumenikus Egyetemi Lelkészség évzáró Istentiszteletet tart 2019. június 12-én 18:00-tól az egyetem éttermében (Gasztroműhely).
Az alkalomra minden felekezetből a részt venni kívánó diákokat, oktatókat és dolgozókat egyaránt sok - sok szeretettel várjuk!
Zárjuk méltóképpen a tanévet együtt!
Ha továbbtanulás előtt álló 11-es diák vagy gyere el a Pünkösdi Nyílt Napunkra!
Ráhel és Krisztina nővér beszámol szentföldi élményeiről
Az angol nyelvű szentmisére járók kezdeményezéseként megpróbálunk segíteni néhány miskolci családot.
Miskolc – A Miskolci Ökumenikus Egyetemi Lelkészség (MÖEL) már a tanév első hetében programokat szervez az egyetem hallgatóinak. Az országban ritka, hogy egy egyetemi lelkészség ökumenikusan, a célokat, programokat közösen megfogalmazva, a szolgálatot napi szinten, különféle felekezetű lelkészek között megosztva végzi. A lelkészek heti-kétheti egyeztetéseket tartva, közeli munkatársakként végzik a különféle szolgálataikat.